Jó régen írtam már, akartam írni pár hülyeséget, de egyiket sem tartottam elég jónak és fontosnak, hogy erőt vegyek mind leírogatni. Most viszont egy elég nem szokványos dolog történt velem:) Ami több szempontból is nem mondható hétköznapinak ugyanis régen sírtam már ennyit :D
 

Ez a poszt kicsit személyesebb hangvételű, de végülis Sataa blog ez még és szerintem fontos hogy olyanról is írjak, ami probléma, mert ezeket gyakran szeretjük hanyagolni:p de ha ez nem érdekel akkor csak nyugodtan hagyd ki:p :) 
 

Hát elkezdem a legelejétől, két hete volt az Unokatestvéremnek a 33. születésnapja (ha jól emlékszem), náluk volt a party egy „kis” pincében volt élőzene, annyi ital amennyi egy egész hadseregnek elég bar szamomra a nők már kicsit idösebbek voltak, azért így is elég jól éreztem magam.
Ezt tovább nem is részletezem haza mentem és ahogy hazajöttem láttam hogy leszerelték a csengőnket. Nagyon kiakadtam, nem sűrűn vagyok mérges, de igazságtalanságokért és hülyeségekért nagyon ki tudok borulni. Minek szedik le a csengőnket??? amikor az egy kétszáz forintos dolog meg amúgyis a jókurvaannyát..:)
 

Utána a hetem jó húzós volt, sok dolgozatot írtam igyekeztem felkészülni mindegyikre elég jó szinten, nem sokat voltam MSN-en sem meg gép előtt sem, mindig akadtak programok, készülődés a szalagavatóra ezért nem is írtam. Angolból is új feltételes szerkezetet vettünk: What would you do if you found a burglar in your home?
 

2008.12.12. én volt a Bólyais szalagavató (egy nappal az enyém elött) sok jófej barátom által oda is hivatalos voltam. Nagyon faja volt az egész évfolyam egyszerre tartotta a szalagavatóját, így nagyon szép volt sok tánccal meg minden, sok emberrel találkoztam, utána volt a Caribban egy party, ami nagyon jó hely csak számomra a zene általánosságban túl retro volt és iszonyatosan drága (mármint az italok) viszont, azt meg kell hagyni, nagyon igényes a hely. 
 

Másnap hajnali 12-kor keltem, 2-re mentem fő (tánc)próbára, ami egészen jól sikertült pontosítottam az utolsó lépéseket is, majd elmentem két osztálytársammal és egyikük barátnőjével még malomba kajáltunk, utána elmentem valami kis ajándék után nézni Dalmának aki Boti(Sick Boy) barátnője mert hát mégis velem elszenvedte az elmult egy hónapot (vagy töbet) míg felkészültünk a táncra valamivel megakartam lepni. Ez végül sok mászkálás és keresgélés után egy narancssárga köves nyaklánc lett.
(„mert abból sosem elég” :))
 

Visszamentem a kollégiumba és mindössze negyed óra volt, hogy átöltözzek meg hajat csináljak magamnak meg még Zolinak is, úgyhogy jó ideges is voltam kapkodtam össze-vissza, utána mentünk misére, mert a szalagavató előtt volt egy ilyen kis ünnepi mise, mert egyházi iskolába járok, így ez egyfajta tradíció. Szüleim is ott voltak már mikor odaértem. Jó volt látni milyen sokan eljöttek bár családomból csak szüleim (mert csak őket hívtam el), de úgy összességébe volt jó érzés. Megszentelték a szalagokat meg minden, utána mentünk át az iskola dísztermébe, az aulában találkoztam Botival és Lillával (Zoli barátnője) utána az osztály a díszterem hátsó részébe vonult és a konferáló osztálytársam (Áron) tehetségesen rögtönözte beszédét és megkérte „kegyes iskolánk kegyes igazgatóját”, hogy tartson beszédet…ami meg is történt és ezután felvonoltunk két sorban és osztályfőnökünktől megkaptuk a szalagunkat. Felvonoltunk a színpadra is és a nevetőgörcs és az érzékenység fogott el egyszerre, mert megint rátekinthettem a (közönségre) arra a sok emberre, aki minket figyel, mosolygós és könnyes arcok, szüleimre akik szintén könnyeztek, hogy ezt is megértük és csinálták a fényképeket. :) nagyon aranyosak voltak másrészt meg nevettem, mert senki sem tudta, hogy mit csináljunk s utána gyors rögtönzéssel megkértük ofő urat, hogy csináljunk egy osztályképet és rendezetlenül levonultunk.
 

Megnéztük utána a kis videónkat ami a osztályunk képeiből lett összevágva, jó volt végignézni hogy mennyi minden változott az idők során és hogy a „34 idegenből” hogyan lett egy viszonylag jó baráti társaság. Jókat nevettünk aztán rohantam átöltözni, a táncra minden srácnak frakkba kellett öltözni, gyorsan meg is tettük aztán nagy örömömre megláttam Dalmát is pont tánc kezdésére odaérkezett és kétszer eltáncoltuk a táncunkat. Ez elég lol volt mindenki full normális meg komoly, mi Dalmával úgy jöttünk be, hogy lépegetek és Dalma mondja: Pata Pata Pata pon, mondom waaa elkezdtem röhögni mint állat:D utána folyamatosan egymás lábát tapostuk :D de szerencsére ez a nagy szoknya miatt nem volt olyan feltűnő, hogy abszolút nem voltunk összhangban és kivonuláskor + elemeket is beépítettünk a koreográfiába de nembaj:)
 

Átadtam az ajándékot Dalmának, utána mindenki kapott egy pohár pezsgőt, koccinthattunk szüleinkkel, egymással és tanárainkkal és csináltunk sok-sok képet. Majd átvonultunk az osztálytermünkbe ahol volt a fogadás, volt sok enni inni való. Kihasználtuk a lehetőségeket úgyhogy ettünk is ittunk is:) Majd átmentünk még díszterembe kicsit csak ahol már csak mi voltunk Dalma, Lilla, Boti, Zoli és én hülyültünk képeket csinaltunk meg PSPztünk, majd elköszöntem szüleimtől akik közben hazajöttek.
 

Miután meguntuk magunkat átmentünk koleszba, mert készülödni kellett a partyra is ami a Red Rockban volt. Úgyhogy szépen ballagtunk át Zolival Botitól és Dalmától, meg Lillától egy időre megváltunk, mert ők hazamentek átöltözni. Aztán vonoltunk a folyosón és felhívtam apum, hogy akkor nálunk aludhat-e a Zoli ja mert ő pesti és koleszba meg nem volt beírva, mint bennmaradó.
 

Azt válaszolta hát Ricsikém, lehet, hogy meg fog lepni, de nem, mert kiraboltak. Aztán az ütő megállt bennem lesápadtam, letérdeltem a földre. Szüleim is akkor értek haza nem tudták, pontosan mi volt ez, azt mondták valaki lemásolta a kulcsot jól kifosztott a házat és hátul szépen kiment majd mindenhova hipót szórt. Gondolom, hogy a rendőrkutyákat ez megzavarja.
 

Elképzeltem a szépen berendezett házunkat ahol már 14 vagy több éve lakunk, és most tök üres hipóval felmostott, összetört tárgyakkal. Hihetetlennek tartottam a gondolat is rémes volt, hogy mindenünk oda amiért szegény szüleim dolgoztak, hogy szebbé tegyék a házunk és egyéb betegségei is vannak szüleimnek, pont ez hiányzott még, miután a villám belecsapott a házunkba egy két hónappal ezelőtt akkor is már tünkrement jó néhány elektromos berendezésünk.
 

De ami igazából sokkolt, amit Zoli mondott, hogy aki betört pontosan tudta, hogy mi szalagavatón vagyunk elképzelem mindig szüleim naív beszélgetését mikor mondják valakinek: jajj a kisfiam a Piárba jár végzős és most szombaton lesz a szalagavató. 
Mivel egy betörő nem vállal így akciót, hogy nem tudja mikor jönnek haza a házban lakók.
És ez azt jelenti, hogy bizony a barátaink, így kihasználhatnak minket,és ez az én világképembe nagyon nehezen fért bele. Mint, ahogy szüleim is én is rendes ember vagyok. És világ életembe jófej voltam az emberekkel nyitott, kedves mindameddig, amíg nem kezdett el velem valaki ok nélkül fasz lenni. Kész voltam…elvesztette az otthon szó is az eddigi lényegét, ami biztonságot jelentett, most csak egy házat ahova bármikor egy idegen ha jól tájékozódott besétálhat. Nem akartam semmit. Nem fogtam fel, hogy tehetik ezt velünk. És nem csak az fáj hogy elvesznek valamit. hanem hogy így:/
 

És ahogy Boti barátom mondaná, igen a „Jó mindig elnyeri méltó büntetését.”
 

Hiába próbálsz jó lenni az emberek továbbra is hülyék, egynéhányuk rosszindulatú is és ilyent tesznek.
 

De mégis akkor mi értelme mindennek, fel voltam háborodva. Lehet semmi csak szenvedés aminek nincs értelme.De eszembe jutott egy hatalmas ember videója, amit minnyár meg is keresek:

http://www.hogyaneljunk.hu/index.php?entry=entry080320-110911

Steve Jobs, Apple alapítója mond ebben a kis filmben a Stanfordon egy beszédet, élete során szerzett tapasztalataidról, és beszél arról is hogy kapott nagyon nagy kurdarcokat. De képes volt felállni és tette azt amit szeretett. Mikor kirugták a cégétől amit Ő alapított kicsit másba kezdett és hatalmas sikere lett… Neki az kellett hogy kirugják.
Talán nekem is ez kellet most.. írtam egy szép hosszú blog részt, amivel talán valamit változtatok és ami által én is változok. Lehet Nekem ez kellett, hogy belefogjak valamibe, amit egyébként soha sem csinálnék:)

„What does not kill us, that makes us stronger.”
 

És a pontok kapcsolódása intuíció: wao visszaolvasva, már mikor hazajöttem éreztem, hogy az a csengő problémás, talán így jelölték ki a házunk, mikor angol órán a rablásról beszélgettünk ez a kérdés maradt meg az egész órából és mikor kifordultam az utcánk sarkából éreztem, hogy valami nincs rendjén:)
Bár mindez durva, ami történt, próbálok a dolgok mélyén, valami rációt keresni és most lehet félreértelmezem, de az egész házból az én szobám maradt érintetlen. hm.:)
 

…A buli vége felé még volt sok vicces probléma akadt más helyeken is:) A végén mindenki ordítozott egymással és sírt :D Úgyhogy tényleg most már idézhetem Endre osztálytársam (akivel annyit ittunk, hogy csoda, hogy nem mentek szét a látóidegeim meg az „a” betüs szó szintézise nem szakadt szét :Dddd aztán nem kerültünk detoxba.(amit megtudtam h ingyenes:D)

Teljes kudarc a hétvége:D (ismét:p) :D

Na hát egyelőre ennyi majd írok hamarosan:)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.